Egyesületünk a TÁMOP6.1.2.-11/1-2012-0974-es számú projekt keretében
sok színes programmal szolgál a minket látogató közönségnek.

Programok és eseménynaptár részletesen ide kattintva található!


A harcművészetet csak önfegyelemmel, pozitív gondolkodással, a soha fel nem adás művészetével és a közösség szellemével együttesen lehet a tökélyre fejleszteni. A kempo testesíti meg mindazt, ami kell egy esélyesebb élet kialakításához. Megtalálni a helyes utat szinte lehetetlen, pedig mindaz amit itt megtapasztalhatsz és elsajátíthatsz, az maga az Út a hegycsúcsra. Mikor felállunk a földről, megérezzük mindazt, amit eddig tanultunk és vággyuk a folytatást a sikerért, önmagunkért. Mi ebben igyekszünk segíteni.

"Egyedül én nem vagyok senki. Az a sok ember, érzés, cselekedet tett azzá ami vagyok. Egy kempómesterré, aki járja az utat és vezeti azokat, akik hisznek benne." Metzger Antal

A DHKSE csapata

A Dinamik Harcművészeti Közhasznú Sportegyesület csapata

Kik vagyunk mi? Egy közösség, mely egymásból építkezik a sikerekhez vezető úton, a fájdalmak és a kétségek ellenére is összeér a vállunk és kézenfogva vezetjük egymást felfelé.

Célkitűzéseink

  • A mozgás, ezen belül is a harcművészet megismertetése és megszerettetése minél több emberrel;
  • Pozitív gondolkodásra és önfegyelemre, önállóságra nevelés;
  • Mai világunkra oly jellemző stressz kezelése, azzal való bánásmód elsajátítása;
  • Az egyre jobban feledésbe merülő alapvető erkölcsi normák elsajátítása, megőrzése;
  • Alkohol és drog prevenciók alkalmazása;
  • Amatőr és profi sportolók nevelése;
  • Sport rendezvények (edzőtáborok, versenyek, egyéb rendezvények) szervezése, lebonyolítása.

Célunk továbbá egy olyan közösség kialakítása, ahol nem csak a gyerekeket, hanem a legkisebb közösséget, a családot és annak minden tagját bevonjuk munkánkba, hogy annak sikerét mindenki magáénak vallhassa.

Ha felkeltettük érdeklődését és több információra van szüksége, látogassa meg edzéseinket!

Az egyesület megalakulásáról bővebben olvashat a történetünk oldalon.

 

Rövidfilm egyesületünkről és mesterünkről Metzger Antalról
ide kattintva megtekinthető.