A DHKSE története

Egyszer volt, hol nem volt...

... volt egyszer egy fiatalember, név szerint Várszegi Rudolf (akkor még barna öves kempós), aki 1979-ben felkérést kapott a Bicskei Művelődési Központ akkori vezetőjétől, Mohainé Fejes Ágnestől, hogy kezdjen el Bicskén harcművészetet oktatni, tanfolyam jelleggel.

Ekkor bontogatta kis hazánkban szárnyait több más irányzat. Még nem voltak sem komolyan felszerelt dojók (edzőtermek), sem igazi tradíciók. Amit tudtunk ezzel kapcsolatban, azt a Bruce Lee filmekből és a német televízió csatornákról titokban felvett és lejátszott kung-fu filmekből merítettük. Az edzések először az 1. Sz. Általános Iskolában zajlottak, majd átköltözött a kultúrház nagytermébe. Nagyon sok lelkes gyerek és fiatal kezdett megismerkedni a karate alapjaival. Soknak még ruhája sem volt, de a levegő izzott az elszántságtól.

A kezdetek

Rudi bácsi vasfegyelmet és kőkemény edzéseket tartott. Ekkor semmilyen védőfelszerelés nem volt, így jószerével puszta kézzel mentek a küzdelmek testre, de egy-két ütés fejre is becsúszott. Néhány név az akkori csapatból: citrom övesek voltak Kiripolszky Ferenc bicskei és Müller Mihály újbarki fiatalemberek. Ott volt Kiss Péter doktor úr, Németh József (Omega), Bugyi Mihály, Bálint Mihály, Metzger József, E. Kovács Péter, Sindely Zsolt. Kicsit később csatlakoztak a bicskei kempósok táborához: Börcs Antal, Durkó Zoltán szári lakos, Kornély László és György, Kutrik Zoltán és még sokan mások. Fantasztikus évek voltak!

Metzger Antal - aki ma a DHKSE elnöke, mestere - is ekkor kezdett a kempóval ismerkedni. A testvére vitte le, tudván, hogy elég nagy szájú és minden csibészségre kapható volt. Az első edzésről remegő térdekkel vánszorogott haza. Az ifjabb Metzger a fővárosba került és ott folytatta a kempó karate tanulását maximális erőbedobással. Amikor a szünetekben hazajött szomorúan tapasztalta, hogy gyakoriak voltak az edzések helyszín változtatásai és Rudi bácsi is egyre ritkábban tudott személyesen jelen lenni, majd nemsokára átadta a bicskei klubot Durkó Zoltánnak, mivel akkor neki volt a legmagasabb övfokozata a bicskeiek között. A szakközépiskola elvégzése után hazatérve Anti elképedt mikor megtudta, hogy már senki sem tart edzést városunkban. Megkereste Kornély Gyurit, Kutrik Zolit, Börcs Antit és akit lehetett. Röviden felvázolta elképzeléseit a bicskei kempós élet felpezsdítésével kapcsolatban, kérve az ő segítségüket. Újraindították az edzéseket az I. sz. Altalános Iskolában, majd ismét a Kultúrház lett gyakorlásaik helyszíne. Megfordultak több helyen, de hol a bürokrácia, hol a csillagászati terembérleti díjak riasztottak el őket. Végül Krajczár Gyula bácsi - a II. sz. Általános Iskola akkori igazgatója - segített nekik, hogy ezt a létfontosságú problémát meg tudják oldani. Azóta is ez az intézmény ad helyet az edzéseknek, kapcsolatunk a mai napig felhőtlen.

Megalakul a DHSE

Bicske Kupa

1995-ben közösen úgy döntöttünk, hogy hivatalos keretet adunk eddigi munkánknak, és megalakítottuk a Dinamik Harcművészeti Sportegyesületet. Az alapitó tagok voltak többek között: Farkas István, Szűk Tamás, Poczik Ernő, Kornély László, ifj. Ember István. A vezetőséget Kutrik Zoltán, Kornély György és Metzger Antal alkották.

Az évek múltával egyre többen jöttek, hogy kempót szeretnének tanulni. A régiek közül egyre kevesebben maradtak aktívak, azonban az újonnan érkezők - zömében gyerekek - viszont jó közösséggé csiszolódtak. A szülőkkel folytatott beszélgetések eredményeként 1999-ben útjára indítottuk a Bicske Kupát. Az első versenyre 80 versenyző nevezett, egy páston folytak a küzdelmek a Művelődési Központ nagytermében. Napjainkra már két napos, nemzetközi rendezvénnyé nőtte ki magát.

A kistérségi igényeket felmérve önvédelmi tanfolyamokat indítottunk többek között Válon, Vértesbogláron, Tabajdon és Felcsúton, ahol ma is kicsiny, de aktív a kempós csapat. 2002-től a város óvodásainak tartunk “Sajtkukac klub” foglalkozásokat. Rájöttünk, hogy már ebben az életkorban kell megszerettetni a mozgást a kicsikkel. Fontos része a foglalkozásoknak a fegyelem, a mozgás az egyensúlyrendszer, és a test fejlesztése. Az elnőiesedett óvodapedagógus pálya üde színfoltja, mikor egy férfi beszél, irányítja a kicsik foglalkozásait. Bejött az elképzelésünk.

Folyamatos fejlődés

Nihon Kempo Jitsu

2004-ben kiváltunk a Zen Bu Kan Sportszervezetből és edzéseinken a Nihon Kempo Jitsu stílus oktatását helyeztük előtérbe. Beléptünk a Magyar Kempó Szövetségbe. Ez évben már szép eredményeket értünk el a versenyeken. Sikerült a Bicske Kupát felvetetni az éves versenynaptárba, két évre rá már pontszerző versennyé lépett elő rendezvényünk. Metzger mester többször lett ”Az év edzője“ és a egyesületünk 4 sportolója is szerepelt 2007-ben a Szövetség tíz legeredményesebb versenyzője között.

2006-ba városunkkal is sikerült egy megállapodási szerződést kötnünk. Ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy működésünk részben stabilizálódhasson. Egy év múlva egyesületünket közhasznúvá nyilvánította a Fejér Megyei Bíróság

A Dinamik Harcművészeti Közhasznú Sportegyesület

Csapat hangulat

Az egyesület tagjainak eredményessége önmagáért beszél. Számos magyar-, európa- és világbajnokot neveltünk ki. Megalakulásunk óta folyamatosan fejlődünk, sportsikert sportsikerre halmozunk. Többszörös Világ Kupa győztesek: Harangozó Balázs tabajdi és Farkas Zoltán óbarki lakos, Full Kontakt Magyar Bajnok Orbán B. Zsolt. Kiemelkedő versenyzőink közé sorolhatjuk Karácsonyi Barbara és Nagy Alexandra kempokákat is, akik 2008-ban az IKF portugáliai Világbajnokságáról több éremmel tértek haza, mint a magyar csapat többi tagja összesen. Barbara ez évben a város "Jó tanuló - jó sportoló" címét is megkapta.

Sokat köszönhetünk a támogatóinknak, akik száma az évek során egyre nő. Szót kell ejteni, arról a sok önkéntes segítőről - szülőkről, barátokról -, akik nélkül nem érhettük volna el eddigi sikereinket. Egy önzetlen, baráti és tettre kész csoport igyekszik támogatni elképzeléseinket rengeteg munkával, tanáccsal és egyéb felajánlással. Tudják, fáradságos munkájuk jó célt szolgál és sikereink az ő érdemük is. Köszönet érte!

2008-ban már minden gyereknek egy pohár tejjel is hozzá tudunk járulni az egészséges táplálkozásához. Igen nagy horderejű eszközvásárlást tudtunk realizálni, elhasznált, illetve hiányos technikai, és sporteszközparkunk bővítése céljából. A várostól névhasználati engedélyt kaptunk, jelezve ezzel is megbecsülésüket.

És a történet folytatódik...

Edzés a szabadban

Amennyiben részese szeretne lenni a folytatásnak, látogassa meg edzéseinket!

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!